Archív 2019-2020
Intézményünk, mint Örökös Ökoiskola fontosnak tartotta, hogy részt vegyen az AKSD Kft. Debrecen felhívására rendezett ’Gazdálkodj Akkusan 2019’ programon. Osztályaink, Molnár Antónia tanárnő irányítása mellett, használt elemeket gyűjtöttek. 2020. február 07-én, összesen mintegy 603 kilogrammot szállítottak el az AKSD munkatársai. A legaktívabb osztályok az alsó tagozatból az 1.b 79,528 kg-al. A felső tagozatból a 7.b osztály gyűjtötte a legtöbbet 223,78 kg-al. Gratulálunk!
Európai Hulladékcsökkentési Hét
Az Európai Hulladékcsökkentési Hét kontinens szerte, 2019. november 16-24. között került megrendezésre. Az idei év kiemelt témája a környezettudatos szemléletformálás volt, a hulladékkeletkezés megelőzésének az érdekében – ”Nyisd ki a szemedet és csökkentsd a szemetet!” szlogennel.
Az Európai Hulladékcsökkentési Hetet minden év november utolsó hetében rendezik meg. A kezdeményezés célja, felhívni a figyelmet a hulladékkeletkezés megelőzésére, a keletkezett mennyiség csökkentésére, valamint a termékek és anyagok újrahasznosításának lehetőségére.
Intézményünk csatlakozott ehhez a programhoz. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata is támogatta az akciót, amelynek keretében a lehullott leveleket összegyűjtöttük, zsákokba szedtük. A zöld hulladék csökkentésével és hasznosításával környezetünket tisztítottuk meg, s tettük rendbe.
Iskolánk valamennyi osztály, diákja örömmel, nagy lelkesedéssel vett részt ebben az akcióban. Példát akarunk mutatni a felnőtteknek, mert a hulladék egyre inkább elveszi az életterünket, szennyezi földjeinket, vizeinket. Nem hagyjuk, hogy így legyen!!!
2019. november 12-én rendezték meg a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán a ZÖLD BÖRZÉT. A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának környezetvédelmi bizottsága idén kilencedik alkalommal rendezte meg a programot. A szervezők célja, hogy a résztvevők ne csak azt tudják meg, miért kell védeni a környezetet, de azt is, hogy lehetőségeikhez mérten hogyan. A meghívott 15 szervezet interaktívan mutatta be, hogy mit is lehetne tenni. Az eseményen, ahol a 3.a osztályunk vett részt - Nawrockiné Tóth Emese tanítónő és Bekő Éva könyvtáros kíséretében -, a Magyar Madártani Egyesület a hazánkban telelő madarakat mutatta be. A Hortobágyi Madárpark révén egerészölyvet és ausztrál uhut simogathattak, a Debreceni Nagyerdőért Egyesület asztalánál, a jól megoldott feladatokért pedig újrahasznosított madáretetőt kaphattak. A Természettár standjánál játékos feladatokat oldottak meg. A szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium különböző ÖKO kiadványaiból tájékozódhattak.
A Skandináviában költő darvak a hideg beköszöntével délre vonulnak. Magyarországon kb. egy hónapig időznek. Számuk hétről-hétre gyarapszik, tavaly 160.000-es egyedszám rekord született. Az éjszakázó helyre történő tömeges berepülésüket, az ún. behúzást terveztük megnézni. Azt hallottuk, hogy a naplementében a rengeteg madár látványa életre szóló, mesés élmény.
2019. november 5-én az 5. b és a 6.a osztály tanulói Molnár Antónia és Kovács Edit tanárnők vezetésével délután, a tanítás után busszal indultak a Hortobágyra. Ide érkezve, először megnéztek egy kisfilmet a darvakról. A program folytatásaként, kisvonattal nádasok, tavak, fűzfák között haladva, nagyon hangulatos úton kimentek a madarak éjszakázó helyére a gyerekek és kísérőik. Itt egy kilátón, majd különféle lesházakban elhelyezkedve - Szarvas Péter szakvezető kíséretében - távcsővel figyelhették meg diákjaink, ahogy szürkülettől a darvak tízezrei ”húztak be” a tóra. Hangjuk betöltötte az egész környéket. Az estig tartó program végén, a kirándulásról élményekkel megtelve érkezett vissza a társaság Debrecenbe.
2019. október 17-18-án a DÖK szervezésében papírgyűjtésre került sor iskolánk udvarán. Diákjaink összteljesítménye kevéssel ugyan, de elmaradt az egy évvel korábbi 10556 kg-tól. Ezúttal összesen 9961,5 kg papír gyűlt össze. A befolyó összeget a DÖK tanulók jutalmazására és további iskolai programok szervezésére fordítja majd. A legtöbbet - az elmúlt évhez hasonlóan - Fonódiné Szemere Judit és Madainé Berek Brigitta tanítónők osztálya, a 2.a gyűjtötte, 1938 kg-ot! Gratulálunk! Az osztályok közötti verseny második helyezettje az 5.a (Simonné Hernyák Mária tanárnő tanítványai) 1250 kg-al, harmadik helyezett a 7.a (Komáromi Csilla tanárnő osztálya) diákjai lettek 1026 kg papírral.
A DÖK köszöni minden, a papírgyűjtésben aktívan részt vevő osztály, és tanuló segítségét!
Október 15-én az UNICEF vezetésével 2008 óta hívják fel a figyelmet a szappannal való kézmosás fontosságára. Hiszen nem elég a kezünket a csap alá tartani, hogy tisztává varázsoljuk. A szappan elmaradhatatlan kelléke a látható és láthatatlan kórokozók eltüntetésének.
Intézményünkben a tanulók játékos formában megtanulták, miért és mikor kell kezet mosni, élményszerűen azt is megtapasztalhatták, hogyan kell alaposan megtisztítani a kezünket. A program célja a személyi higiéné fontosságának tudatosítása, a helyes és rendszeres kézmosás elsajátítása, szokásának igénnyé formálása.
A délutáni foglalkozás felhívta a gyerekek figyelmét az alapos szappanos kézmosás fontosságára. Megjegyezték, hogy a kézmosás, a fertőzések megelőzésének egyik legegyszerűbb módja valamint az is jó tanulság, hogy a baktériumok nemcsak cseppfertőzéssel, hanem érintés útján is terjednek. A diákok által készített plakátok intézményünk aulájában valamint a tantermekben kerültek elhelyezésre.
Szitakötő integrált ökológiai program
2019. október 09-én intézményünkben gyerekfoglalkozást és pedagógusképzést tartott a Szitakötő integrált ökológiai program képviseletben Victor András, az ELTE egykori tanára. A 3.b osztályban, illetve a pedagógusok előtt is megtartott rendhagyó tanórája Debreceniné Kozma Gyöngyi intézményvezető-helyettes rövid felvezetőjével indult. A nagy élményt nyújtó diákfoglalkozáson jelen volt több szülő is. Az ezt követő tanári foglalkozás szintén tanulságos volt minden pedagógus számára.
2019. szeptember 19-én rendhagyó környezetismeret óra keretében iskolánkból a 2.a, 2.b, 3.a, 3.b, 4.a és a 4.b osztály tanítóik kíséretében a Debreceni Egyetem Pallagi Kertészeti Kísérleti Telepére látogatott el. Az osztályokat elkísérte Debreceniné Kozma Gyöngyi intézményvezető-helyettes asszony is.
Idén a másodikosok az almatermesztésről és az almafeldolgozás lehetőségeiről szerezhettek ismereteket. A harmadikosok és negyedikesek a szőlő útját figyelhették meg a szőlőtőkétől a présig. A szőlő darálás után a présbe került. A finom mustot pedig valamennyien megkóstolhatták. A tanulóink megfigyelhették, hogy régen és ma milyen tárlókban lesz a mustból bor.
A negyedik osztályosok sétát tettek a zöldségeskertben is, ahol a bepillantást nyerhettek a különböző konyhakerti növények (paradicsom, paprika, káposzta stb.) termesztésének lehetőségeibe.
Az egész délelőtt tartó program mezei futóversennyel zárult a szőlőlugas mentén.
Rendhagyó természetismeret tanóra a Nagyerdőn
2019. szeptember 13-án Ferge Józsi bácsi rendhagyó tanórát tartott a debreceni Nagyredőn a 6.b osztály tanulóinak. A gyerekek - kiszakadva az iskolapadok mellől - megismerkedhettek élőben is az erdő növényvilágával. Szemrevételezhették mindazt, amikről már korábban tanultak a természetismeret órákon.